Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2013

Horgolt Karácsonyfák (ingyen leírással)

      A Pinteresten találtam ilyen horgolt Karácsonyfákat. Azonnal beléjük szerettem. Leírást nem találtam hozzá, illetve megvásárolható mintát igen, de szerencsére tudok annyira horgolni, hogy nem okozott gondot leírás nélkül elkészíteni őket. Elkészítés: 3 db háromszöget horgoltam félpálcákkal. Egy kisebbet és 2 picivel nagyobbat. Mindhárom háromszög szélét körbehorgoltam hamispálcákkal. Minden háromszög átmérőjére világosabb fonalból olyan úgy horgoltam, egy-egy sort, hogy egy szembe 4 kétráhajtásos pálca került. A nagyobb háromszögeknél 4, a kisebbeknél 3. A háromszögek méretének függvényében el kell osztani, hogy pontosan hova kerüljenek a kétráhajtásos pálcák. Az egyik nagyobb háromszög átmérőjének közepére horgoltam sort 5 félpálcákkal. Összevarrtam a háromszögeket és színes gyöngyöket varrtam rá.

Illatozó fenyőerdő gyurmából

       Ünnepek közeledtével a gyerekek ajándékokkal érkeznek az óvodába, és lepik meg az óvó néniket. Nem szeretném, hogy pont az én gyerekeim ne ajándékozzanak semmit a szeretett óvó néniknek, de nem gondolom, hogy feltétlenül pénzt kellene költeni ajándékra. Szerintem sokkal szebb ajándék egy óvó néninek, amit a gyerek saját maga készít. Legalábbis remélem :) Ezért mi idén is alkottunk Ambrussal és Dorkával. Kipróbáltuk a szóda-gyurmát . Gondoltam szép csillogó hópelyheket készítünk Dorkával, Ambrussal pedig valami komolyabbat, mert tavaly gyurma díszeket kaptak az óvó nénik. Ambrus kinyújtotta és kiszaggatta a gyurmából a fenyőket, belenyomkodta a szegfűszegeket. Mikor megszáradt lefestette őket zöldre. A fenyőt fahéjrúdra ragasztottuk (a képen sajnos pont nem látszik), és hogy az ünnepi illat teljes legyen, a cserépbe egy narancshéjból kiszúrt csillagot is ragasztottunk.  Nagyon jó illatuk van. Összekeveredik a fahéj, a narancs és a szegfűszeg ...

Karácsonyi dekoráció flakonból és tojástartóból újrahasznosítva

Fantasztikus dolog az Internet. Végtelen sok információ vár arra, hogy felfedezd. Itt nincsenek országhatárok, nyelvet sem kell tudnod, mert as Google lefordítja neked. Persze nem mindig kapsz pontos szöveget, néha kifejezetten vicces a fordítás, de sok esetben, mint az én esetemben is, ennyi bőven elég. Az Interneten böngészve találtam rá erre az ötletre  is, ami ihlette az újrahasznosított karácsonyi flakonból készült dekorációnkat.  Néhány éve Karácsony közeledtével a gyerekekkel együtt készítünk ajándékot a nagymamáknak és dédiknek. Idén ezt az újrahasznosított flakon dekorációt találtam ki. Tojástartóból kivágtam a "csúcsokat" a fenyőkhöz. Fenyőnként hármat-hármat. Ezt a gyerekek lefestették. Egy "csúcsból" levágtam a felső 1,5 cm-t, amit bevagdostam. Sárgára festett csillag lett a   fák tetején. Eredetileg színes díszek is lettek volna festve a fákra, de a gyerekek megunták, így csak csillag került a tetejükre. Az összeállítás is rám maradt.  ...

Keresztszemes hímzett karácsonyfa díszek

  Néhány évvel ezelőtt a Praktika magazinban jelent meg hasonló gömb dísz keresztszemes hímzéssel. Az az ötlet inspirálta ezeket a gömböket.  Az alapjuk hungarocell gömb. A gömböket középen körbe bevágtam, majd 2 db kör alakú kék vékony vászonnal bevontam őket. A középvonal vágásába tömködtem bele az anyag széleit, majd aranyszállal bevont dróttal takartam el a vájatot. Ahogy a drótot összetekertem a gömb tetején, kialakítottam egy hurkot, ennek segítségével lehet őket felakasztani. Egy sötétkék hálóra hímeztem a több helyről összeszedett mintákat, majd a hímzett  hálókat rávarrtam a gömbökre. A gömbök inspirálták a csillagokat, melyeket ugyanabból a vékony kék vászonból varrtam. Kevés flízzel kitömtem őket, hogy picit ducik legyenek, de nem tömtem őket keményre. A hímzett hálót csillag formában vágtam ki, majd rávarrtam a csillagokra.

Adventi koszorú papírból

       Ambrus óvodájában idén is megrendezték a "családi délutánt", vagyis amikor a szülő és a gyermek együtt alkot valami karácsonyi díszt.   Tavaly mécsestartót készítettünk együtt, idén egy Adventi koszorút papírból. Az ötletet a Krokotak oldalról vettük.  Ambrus lelkesen, és nagyon ügyesen hajtogatta a gyertyákat, vágta ki a lángokat, vágta be a levelek szélét és ragasztott mindent a helyére. Végül kitalálta, hogy lyukasszunk fenyőfákat és azt is ragasszuk a levelekre, majd minden levélre felírta a nevét és a jelét.  A lányokat is meghazudtoló alkotókedvvel végig alkotott, míg többen a felénél vagy még hamarabb megunták, és elmentek játszani. Ő mindig is szeretett vágni-ragasztani-alkotni. Gyakran "dolgozik" mellettem, mikor én is alkotok. Nagyon büszke vagyok rá, szerintem nagyon szép lett a koszorúja.

Adventi koszorú narancshéj csillagokkal

              Idén időhiány miatt nem készült el az Adventi koszorúnk időben. De hogy ne maradjunk koszorú nélkül, néhány nap késéssel azért készítettem egyet. A Neten láttam milyen jól mutatnak a narancshéjból kiszúrt csillagok, el is döntöttem, hogy idén a Karácsonyfánk díszei többek között ilyen csillagok lettek. Gondoltam, akkor a koszorú harmonizálhatna a Karácsonyfával, így kerültek csillagok a koszorúra is.

Papírmasé Mikulás csizma

       Szegény Mikulásunk nem nagyon tudta, hogy az édességen kívül mit is hozzon a gyerekeinknek. Tavaly a Praktika magazinban találtam egy szuper ötletet , de idén sehogy sem akart az eszembe jutni semmi. A dolgomat nehezítette, hogy dolgozom már, így időm is kevesebb jut alkotni, ötleteket gyűjteni. Aztán eszembe jutott, hogy a Krokotak oldalon láttam egy papírmasé csizmát. Évek óta ki akartam próbálni ezt a technikát, pár éve tapétaragasztót is vettem, de csak most érkezett el az ideje, hogy ki is próbáljam. Nem bántam meg, nagyon tetszik. 4-én sikerült is elkészítenem a csizmákat, gondoltam másnap lefestem. Arra nem számítottam, hogy Ambrus megbetegszik, így nem megy óvodába, ezért csak az utolsó pillanatban, 5-én késő este, mikor aludtak tudtam csak lefesteni a Mikulás csizmákat. Díszítésre sajnos már sem időm, sem energiám nem maradt. De így is nagy volt az öröm. Hát még mikor kitaláltam, hogy a filceket tarthatnánk benne, amiknek úgysem volt egyelőre hely...

Toboz angyal Karácsonyfa díszek (leírással)

       Nyár elején egy erdei séta alkalmával rengeteg tobozt gyűjtöttem. Mind olyan szépek voltak, nem tudtam otthagyni őket. Nem mintha itthon nem lett volna már egyébként is egy zacskónyi tobozunk különböző méretekben. De a toboz mindig jól jön a háznál, főleg Advent idején :) Most a sok szép tobozból 6 került hasznosításra. Ragasztó pisztollyal papír golyót ragasztottam a csúcsukra, amiknek az arcát előre megrajzoltam, ez lett az angyalkák feje. A fejére előbb egy akasztót, majd a hajat ragasztottam fel ragasztó pisztollyal. Az organza szalag két végét ferdén vágtam le, hogy trapéz alakú legyen. A közepébe cérnát fűztem, amivel összehúztam a szalagot, elkötöttem a cérnát, majd felragasztottam az így kapott angyal szárnyakat a toboz angyalkákra.  Remélem ők is gazdára lelnek a bölcsőde Adventi vásárán!

Last minute ötlet Mikulásra

         Ezek a kis Mikulások papír hengerből készültek. Az ötletet itt találtam (részletes leírással):  toilet-paper-roll-santa  . Már első látásra "beleszerettem" ezekbe a cuki kis Mikulásokba. Kapóra jött a bölcsis Adventi vásár, ahol a gondozó nők és szülők alkotásait árusítják jelképes összegért. A befolyt pénz a bölcsőde alapítványát gazdagítja. Bevittem őket a bölcsibe, remélem gazdára találnak majd. Belsejükben elfér néhány apróság, de szerintem önmagukban is megállják a helyüket díszként.

Inspiráció Mikulásra - gyorsan kivitelezhető ötletek leírással.

       Pár évvel ezelőtt, amikor még nem voltak saját gyerekeim a keresztfiamnak készítettem ajándékokat, játékokat. Ezt a Mikulást is ő kapta egyik évben. A Mikulás teljes egészében kézzel varrva készült. A teste a "zsák", ami tartalmazta a finomságokat. A teste két széléhez egy pántot rögzítettem, így fel lehet akasztani.       Szintén a keresztfiam kapta ezt a Mikulás puttonyt. Még időben elkészülhet, gyorsan kivitelezhető Mindössze egy edényre - ami lehet bármilyen feláldozható műanyag edény, cserép, margarinos doboz, stb. - , karton papírra, festékre, ollóra és ragasztóra van szükség. Én egy hungarocell tégelyt használtam fel, ami hobbi boltokban is kapható, de nálunk a közeli cukrászdában ilyenben adták elvitelre a fagyit. A tégelyt lefestettem pirosra, meghagyva a fehér peremét. A karton lapra felrajzoltam a Mikulást, kifestettem, kivágtam és ráragasztottam a tégelyre. Aki nem tud rajzolni, használhat az Internetről nyomtato...