Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2011

Újévi malacok

Legújabb mini babzsákjaimmal kívánok minden kedves olvasómnak nagyon boldog 2012-es évet!

Ünnepi mécsestartó só-liszt gyurmából

       Advent első vasárnapján rendezvényt szervezett egy helyi egyesület. Volt diafilm vetítés, adventi koszorú készítés, kézműveskedés gyerekeknek. Ambrus só-liszt gyurmából akart mécsestartót készíteni. Nagy örömmel készítette teljesen egyedül. Egyedül szurkálta bele a szegfűszegeket. Ez élete első olyan alkotása, amit tényleg telejsen egyedül készített. Nagyon büszke rá. Gyertyafénynél vacsorázik, reggelizik.        Ki is találtam, hogy idén a nagymamák és dédmamák Ambrus által készített és festett fenyőfa formájú só-liszt gyurma mécsestartót kapnak Karácsonyra. Ambrus nagyon élvezte az alkotást. Alig várta, hogy megszáradjanak és ki is festhesse őket.  Így készültek: A gyurma ugyanaz, mint a Karácsonyfa díszeknél : só és liszt 1:1 arányban, annyi víz, amennyit felvesz. Jól formázható, nem ragacsos massza lesz így.

Postaládák ünnepi ruhában

       Az előző házban ahol laktunk a közös képviselő minden évben advent idején feldíszítette a ház auláját. Volt karácsonyfánk, színes izzósorok. Nagyon hangulatos volt. Jó volt a zsúfolt hétköznapokban egy kellemes, karácsonyi hangulatú házba hazaérkezni. Könnyebben ráhangolódtunk munka után az ünnepekre. Mikor a mostani házunkba költöztünk, az első télen én is feldíszítettem a lépcsőházat. Ünnepi ruhába öltöztek a postaládák és hópelyhek lepték el az ablaküvegeket. Minden bizonnyal más is úgy érzi, hogy kellemesebb így a lépcsőházba lépni, mert azóta követőim is akadtak és nem csak ünnepek idején. Így szinte egész évben hangulatos a lépcsőházunk vagy éppen a bejárati ajtónk. Idén egy lakótársunk keze nyomán egy kedves szarvas várja a hazaérkezőket. A postaládákat idén is én öltöztettem fel.

Mézeskalács (recepttel)

       Ambrus imádja a mézeskalácsot. Advent idején mézeskalács a reggeli, a tízórai, mézeskalács az uzsonna és a vacsora is :) Már 1 évesen is segített a mézeskalács sütésben. Kapott egy kis tésztadarabot, két formát, és játszott vele. Két évesen már segített kiszaggatni amit meg is sütöttünk és most 3 évesen már profi mézeskalács sütő. Csak a tészta gyúrásánál kell segédkeznem. Mivel a Mikulás tudta, hogy szeret sütni és nincs nyújtó fája, ezért hozott neki egy kis nyújtó fát. A Mikulás ajándékának köszönhetően már teljesen egyedül kinyújtja a tésztát. Kiszaggatja, ő teszi a sütőlapra és tojással is ő keni be a tetejüket. Féltve őrzi őket, alig akar adni belőle a család többi tagjának. Ő sütötte, az övé :) Idén először ki is dekorálta őket a Dr. Otker Dekor Toll cukormáz segítségével. Kicsit nehéz még a tubusokkal rajzolnia, de azért remekül sikerült, nagyon szép mézeskalácsai lettek: Aztán a barátnőméknél olyan mézeskalácsot ettünk, amik cuko...

Só-liszt gyurma Karácsonyfa díszek

      Előző években a Karácsonyfánkra minden díszt feltettünk, amit az évek során kaptunk, felhalmoztunk. Idén úgy határoztunk, hogy piros-arany-barna színbe öltöztetjük a fát. A piros és arany színű Karácsonyfa díszeket só-liszt gyurmából készítettem.     A gyurmát 0,5 cm vastagra nyújtottam, süteménykiszúróval szaggattam, szabad kézzel festettem. A Mikulásoknak mindkét oldala egyforma, hogy a fán bármelyik oldalról is nézzük, szemből legyen a Mikulás.   Így készítem a gyurmát: só és liszt 1:1 arányban, annyi víz, amennyit felvesz. Jól formázható, nem ragacsos massza lesz így. Tipp: Nem egyszerűen kiszárítom a gyurmákat, hanem picit megsütöm, ezáltal nem laposak, hanem kicsit domborúak lesznek. Talán látszik a képen is. Ha durvább sóval dolgozom, akkor előtte kevés vízben felolvasztom, hogy a nagyobb sókristályok miatt ne legyen szemcsés a gyurma. Légmentesen becsomagolva a hűtőben hosszú hónapokig eláll. H...

Karácsonyfa díszek gyöngyből

        Véletlenül akadtam Eva Maria Keiser oldalára, ami sajnos már nem elérhető, de szerencsére kinyomtattam. Eva fantasztikus dolgokat alkot gyöngyből peyote technikával. Az oldalán barangolva csak ámultam és bámultam, hogy milyen elképesztő dolgokat képesek emberek alkotni egyszerű gyöngyökből. Sok minta leírását közzé is tette, ennek köszönhetően rá kellett jönnöm, hogy igazán nem nehéz elkészíteni őket. A legegyszerűbbnek tűnő mintát használva készítettem karácsonyfa díszeket: Ahogy az útmutatás is mondja, nylon zacskóval béleltem ki őket, így szép tartásuk van, nem horpadnak be. Bonyolultnak tűnik, de nagyon egyszerű, viszont annál látványosabb.   Egy kedves olvasóm, Bodor Boglárka el is készítette a gömböt és meg is osztotta velem az gömbről készült fotót. Szerintem nagyon szép lett:    

Muffinok ovistársaknak ajándékba

Tegnap volt Ambrus névnapja. Már régen kitaláltam, hogy Dorka keresztelőjére készült torta megmaradt fondantját fogom felhasználni, hogy a muffinokat ellássam a társai jelével, hogy mindenki névre (jelre :) ) szóló sütit kapjon.  Két nappal előtte el is készítettem a jeleket. Vékonyra kinyújtottam a fondantot, sütemény kiszúróval kiszúrtam, és a szerintem zseniális Dr. Otker Dekor Toll cukormázzal rajzoltam fel a 19 jelet, és írtam rá az óvó nénik és dadus nénik nevének kezdőbetűjét. A biztonság kedvéért azért megkérdeztem az óvó nénit, hogy ugye szabad házi süteményt bevinni? Legnagyobb sajnálatomra "NEM" volt a válasz. Korábban előfordult szalmonella fertőzés, emiatt nem engedélyezik. Mivel a jelek már egy napja készen voltak, megbeszéltük az óvó nénivel, hogy egyesével becsomagolom a muffinokat és mindenki hazaviszi ajándékként. Így is lett. Viszont a csomagolás miatt nem voltak jól láthatóak a jelek. Hogy ne tegyem ki szegény óvó néniket annak, hogy percekig keres...

Mese az ablakban - téli üvegmatrica

       Három éve minden télen ablakmatricával díszítem a teraszunk ajtaját. Azért a teraszajtót, mert így Ambrus közelről nézheti. Első évben, amikor egy éves volt minden délután alvás után odaültünk az ajtóhoz és meséltem neki a hóval borított falucskáról, amire angyalok vigyáznak. Az egyik alkalommal azt meséltem, hogy a nyuszi azért jött közel a házakhoz, hogy az emberektől enni kérjen, mert a hó alatt nem talál ennivalót. Erre odanyújtotta az almáját a nyuszinak :) Most 3 éves. Még mindig nagyon élvezi, odaül és nézegeti. Annyi változott, hogy most ő is mesél nekem :) A sablonokat interneten kerestem a google képkeresőjét használva. Hogy szűkítsem a találatokat, csak a vonalrajzokra kerestem.