Ugrás a fő tartalomra

Adventi naptár lépésről-lépésre

        Applikációs technikával készítettem egy újabb Adventi naptárat.
Sok naptárat megnéztem a neten, gyűjtögettem az ötleteket, míg végül összeállt a fejemben ez a nagyon egyszerű, de a gyerekek által igen kedvelt hóember minta. Az applikáció filcből és polárból készült. A zsebekre textilfestékkel festettem fel a számokat. Elég nagy lett, 50x50 cm-es, de ha kisebb lenne, a zsebekbe alig férne valami.

Ha tudsz varrni, készítsd el magad!
Szükséges anyagok
  • 55x110 cm erős vászon (készülhet vékony anyagból is, de akkor érdemes vlízzel bélelni, hogy legyen tartása)
  • 12 db 7,5x15 cm-es vászon darabok (ezek lesznek a zsebek)
  • fehér, piros, rózsaszín, zöld és barna filc vagy polár anyagmaradékok az applikációhoz

Elkészítés
  1. Jelöljük meg az alap közepét, majd az egyik felén tervezzük meg a zsebek helyét. Varrjuk fel őket úgy, hogy először az alsó szélét varrjuk fel színt színre fordítva helyezve az alapra. A varrás mindkét oldalon a szélétől 0,5 cm-re legyen. Hajtsuk fel a zsebet, gombostűzzük az alaphoz. Hajtsuk be a két szélét és varrjuk le azt is, majd a közepén varrjuk át, így lesz belőle 2 zseb.
  2. Vágjuk ki az applikáció darabjait és a darabokat sűrű cikk-cakk öltéssel varrjuk fel az alapra.
  3. A hóember gombjait, szemeit és orrát sűrű cikk-cakk ötléssel hímeztem, de aki bizonytalan, kézzel is kihímezheti. Esetleg gyöngyből is készülhetnek.
  4. Készítsük el az akasztókat, majd gombostűzzük a helyükre.
  5. Hajtsuk félbe az alapot a színén, és varrjuk körbe az alján egy kis nyílást hagyva a kifordításhoz. Fordítsuk ki, majd varrjuk be a nyílást.
  6. A végén már csak a számokat kell textilfestékkel felfesteni. A festéken feltüntetett információ alapján mosható a naptár.
Kellemes karácsonyi készülődést kívánok!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Törpilla és Törperős - Hupikék jelmezek könnyen, olcsón

       Egy ideje a Hupikék Törpikék mese itthon a kedvenc. Mi mást is találhattak volna ki a gyerekek farsangra, minthogy Törpök lesznek. Ambrus Törperős, mert ő a kedvence, Dorka Törpilla. Örültem az ötletnek, mert nem igényel nagy beruházást egy Hupikék Törp jelmez. A törpsapka elengedhetetlen. Ezen kívül egy fehér törpnadrág és egy kék törppóló. A törpnadrág jelen esetben egy fehér harisnya egy hupikék törpfarokkal ellátva. A póló egy egyszerű hupikék hosszú ujjú póló. Filccel rajzoltam fel Törperős tetkóját, mert ez mosáskor kijön, így a póló farsang után újra alkalmas lesz hétköznapi használatra. (Szeretem a mai "szülőbarát" festékeket, szinte minden vizes bázisú. A mi időnkben szegény szüleinknek nem volt ilyen jó dolguk, legalábbis ami a festékfoltok ruhából való eltávolítását illeti. :) ) Törpillának vettem egy kék harisnyát és szintén egy kék pólót. És ugye kell hozzá egy fehér ruha. Nyáron esküvőn voltunk, er...

Horgolt Pihe a Bogyó és Babóca sorozatból

            Akinek 2-3 éves kisgyereke van biztosan ismeri Bartos Erika nagy sikerű Bogyó és Babóca meséit. Ha még nem ismeri, akkor majd megismeri :) Az én gyerekeim is nagyon szerették, ezért én is ismerem szinte minden szereplőjét. Örültem, amikor megkerestek, hogy készítsem el horgolva Pihét egy két éves kislánynak, Elizának a születésnapjára. A kész figura15 cm magas lett. A haját nem csupán cérnaszálakból készítettem, mert féltem, hogy hosszú távon "kihullana" a haja egy két éves kislány birtokában. Ezért inkább egy sort horgoltam félpálcákkal.

Zsozsó a jófogás reklám plüss figurája

       Ismeritek Zsozsót a Jófogás reklámból? Ha jól tudom ő egy süni. Korábban nem is figyeltem fel rá, de a Meskán kaptam egy megrendelést, hogy készítsem el Zsozsót egy 9 éves kislánynak. Így ismertem meg Zsozsót. Sajnos a tüskéjének/hajának nem tudtam olyan szőrt szerezni, mint amilyen az eredeti figurának van, de szerintem fonalból is egész jó lett. Kb. 25 cm magas, micropolár anyagból készült.  Szeretnél Te is egyet? Írj egy e-mailt, szívesen elkészítem Neked is!