2011. szeptember 1., csütörtök

Bogyó és Babóca

      Ambrus ma kezdte az óvodát. Nagyon be volt sózva reggel. Ébredés után rögtön kérdezte, hogy akkor most megyünk már az oviba? Ebéd után mentünk érte. Kicsit sírt, de jól érezte magát. Szerintem azért sírt, mert a nagy sürgés-forgásban nem tudtuk megbeszélni, hogy mikor megyünk érte, és úgy tudta, hogy apa kicsit ottmarad vele. De nem maradhatott.



Még tegnap készítettem neki egy Bogyó és Babóca meglepetés-játékot, amit meg is kapott, mikor hazaért.

Így született a játék ötlete:
      Júliusban mamánál nyaraltunk. Pont kifogtuk a hideg, esős időt. A 3. napon már nehéz volt Ambrust lekötni, ezért gondoltam, keresek neki valami játékot a neten. Szereti Bartos Erika Bogyó és Babóca meséjét, ezért örültem, mikor a hivatalos oldalukon találtam játékokat. Nagyon élvezte a párosító játékot, később is többször kérte, hogy játszunk. Igen ám, csak ahhoz én is kellek, és internet is kell. Ezért kitaláltam készítek neki ugyanilyen játékot, amit offline tud játszani.


Így készült:
Nem kell más hozzá, mint nyomtató, ragasztó, átlátszó ragasztószalag, vastag kartonpapír, olló, öntapadós tépőzár, vagy mágnes lap.

1. lépés
Print screen -el a képet Word doksiba másoltam, körbevágtam, hogy csak a játék elemei látszódjanak, majd színes nyomtatóval kinyomtattam.

2. lépés
Kivágtam a képeket, majd egy vastag kartonra ragasztottam. A figurákat egymás mellé szorosan, ez a játék alap lapja. A házikókat egyesével, ezeket kell a figurákhoz párosítani.

3. lépés
Hogy tartósabb legyen, öntapadós ragasztószalaggal átragasztottam az alap lapot és a házikókat is.


4. lépés
A ragasztószalagot a sarkoknál bevágtam, hogy jól illeszkedjen a ragasztás.


5. lépés
Felragasztottam az öntapadós tépőzárakat.

Megjegyzés:
Tépőzár helyett használható lapmágnes is.
Először hűtőmágnesnek terveztem a játékot, hogy felhasználjam azt a sok reklám hűtőmágnes lapot, amit az évek során felhalmoztunk :)
De végül inkább az öntapadós tépőzárnál döntöttem.

Figyelem!
Az így készített játék kizárólag saját felhasználásra készíthető! Értékesítése szerzői jogokat sért!

5 megjegyzés:

BB írta...

Szia! szeretném én is elkészíteni, de sajnos a linkről csak az első sor párosítói nyílnak meg nekem, a második nem, az eredeti honlapon pedig már csak "egeres" játékokat találok. Az alsó sor párjait, ha neked le vannak mentve, elkérhetem esetleg e-mailban, doc-ban? Nagyon örülnék neki, egy 2,5 éves és egy 7,5 hós kicsim van, nekik szeretném.
Beatrix

Dytke írta...

Szia Beatrix!
Azt hiszem valahol a régi laptopomon megvannak a képek. Kis türelmedet kérem, hétvégén megkeresem neked.

Dytke írta...

Szia Beatrix!
Nos megnéztem, de csak a linken lévő felső sor párosítói vannak meg. És úgy emlékszem, hogy én is azért csak ezt a három párosítót (sapkák, házak, teáskannák) csináltam meg, mert már akkor sem nyíltak meg az alsó sor párosítói. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni!

Ha ezzel a hárommal elkészülsz és szeretnéd, kiteszem ide a blogba, ha küldesz róluk képet.

Dytke

Zsani írta...

Sziasztok! Mi is most próbálkozunk megcsinálni ezt a játékot, és sikerült a többi három részt is megnyitni:
Papucsos:
http://bogyoesbaboca.com/parosito_.php?j=04
Székes:
http://bogyoesbaboca.com/parosito_.php?j=05
Házikós:
http://bogyoesbaboca.com/parosito_.php?j=06

Zsani:)

Dytke írta...

Szia Zsani!

Örülök, hogy neked is tetszik ez a játék és megcsinálod!
Ha gondolod, küldj róla képet, kiteszem ide a blogba.

Köszönöm a linkeket!
Dytke