Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

A megunhatatlan só-liszt gyurma

Óraátállítás után már 5 órakor úgy érzem, hogy már este van, pedig még bőven van hátra a napból. És mivel lehet lekötni két ovist a kora esti órákban? Például gyurmával. Legalábbis az én gyerekeim imádnak gyurmázni. Általában fagyit készítenek nekem, illetve hot-dogot. A bolti gyurmákkal az a bajom, hogy hiába zárjuk le légmentesen használat után, mégis viszonylag hamar megkeményednek, kiszáradnak. Egyszer-kétszer még át tudom gyúrni nedves kézzel, de így sem tart sokáig. Ezért készítettem nekik egy nagy adag só-liszt gyurmát. Ezúttal kipróbáltam a Színes Ötletek blogon talált főzött gyurma receptet.    Dupla adagot csináltam, de négy felé osztottam, így négy színű gyurmánk lett.  Eredetileg ilyen szép élénk színűek voltak. Ételfestékkel színeztem őket úgy, ahogy a recept írja, a vízhez kevertem a festéket. Hónapok óta ezzel játszanak, a hűtőben tartjuk a gyurmát. Igaz, azóta egyszínűvé változott a négy kupac gyurma :)

Sanya és Brendon

      Sanyát, a Susogós Mackók szürke mackóját már kétszer elkészítettem , de ezúttal a társával, Brendonnal együtt kérte egy megrendelő. A barátnője kapta ajándékba, aki mikor megkapta azt mondta: "Nagyon boldoggá tette" ezekkel a figurákkal.  A 2 mackót ugyanaz a szabásminta alapján készítettem el azzal a különbséggel, hogy Brendonnak kisebbek a fülei. A mesében Brendonnak lánc is lóg a nyakában, ezért hogy mindenben megfeleljen az eredeti figurának, kapott láncot is. Szürke színű fonalból horgoltam egy láncsort.

Zsanett Bogyó és Babóca játéka

Néhány évvel ezelőtt (pontosan 3) a kisfiamnak készítettem egy Bogyó és Babóca kirakós játékot , aminek a leírását közzétettem itt a blogon. Zsanettnak megtetszett, ezért ő is elkészítette. Küldött róla képeket, amiket most megosztok veletek: Zsanették egy lapot készítettek, erre lehet felrakni a párokat. Az alapot és a kis kockákat belaminálták, így tették tartósabbá. Nagyon jó lett! Gratulálok! 

Makk Marci

  Ő Makk Marci. Emlékeztek rá? Gyermekkoromban ő volt az egészség szimbóluma. Egy Meskás rendelésre készítettem el még tavaly, de a megrendelőnek nem tetszett, így nem vásárolta meg. Szegény Makk Marci azóta a szekrényben csücsül várva, hogy új otthonra leljen. Ha szeretnéd, a tiéd lehet. Írj egy e-mailt, vagy hozzászólást és megbeszéljük a részleteket.

Hajni Zsozsója

Úgy tűnik Zsozsó nagyon népszerű figura, rengetegen keresitek. Én is többet készítettem már és még most is "sorozatban gyártom" őket. Hajni maga szerette volna megvarrni, ezért ő a szabásmintáját kérte el. Hajni Zsozsója ilyen lett: Még egyszer gratulálok Hajni!

Újabb kis sárkány

      Nemrég készítettem egy "nagyfiúnak" egy kedves kis sárkányt az Így neveld a sárkányodat filmből. Azóta hű alvótársak lettek, és annyira szereti, hogy egy barátjának is egy ilyen sárkányt szeretett volna ajándékba adni születésnapjára. Így született meg a kis sárkány ikertestvére: