Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2012

Letter Bee sapkája

        Létezik egy 12 éven felülieknek szóló azt hiszem Japán sorozat: Letter Bee (eredeti címe: Tegami Bachi), aminek a létezéséről korábban nem is hallottam, míg nem egyszer egy megrendelést kaptam Letter Bee sapkájának elkészítésére. Magyarországon talán nem is lehet ilyen sapkát kapni, külföldről rendelni pedig borzasztó drága. Örömmel vettem hát az új kihívást :) A sapka formája a klasszikus "newsboy" fazon, strasszokkal díszítve. Életemben először ragasztottam strasszokat. Első munkának szerintem nagyon jól sikerült. És ami a legfontosabb, a megrendelő is nagyon elégedett volt. A sapka e kép alapján készült: 

Flippy maci a Happy Tree Friends egyik szereplője

         Egy kép alapján, megrendelésre készült ez a bájos kis mackó, aki egyébként egy felnőtteknek szóló "horror mese", a Happy Tree Friends egyik szereplője.   Igazi kihívás volt az elkészítése, mert a szabásmintát is én készítettem, amit korábban még nem csináltam. Először "félve" fogtam bele az elkészítésbe, vártam az ihletet, de mikor nekikezdtem, már jött minden magától.   Elégedett vagyok a végeredménnyel, és ami ennél is fontosabb, a megrendelő is elégedett volt.            

Őszi ajtódísz papírból

       Egy nagyon egyszerű és gyorsan elkészülő őszi ajtódíszt készítettünk Ambrussal. Színes lapokból vágtuk ki a fa törzsét, a leveleket a füvet és a sünit, majd a fa törzsére ragasztottuk a részeket. Az ajtóra kétoldalú ragasztóval rögzítettem. A fa törzsének hátuljára egy darab vastagabb kartont ragasztottam, erre került a kétoldalú ragasztó, hogy majd mikor már aktualitását vesztette, ne sérüljön mikor leszedem. A kisgyerekek szeretnek vágni-ragasztani, a négy éves Ambrus is nagyon élvezte. Készítettünk még egyet külön csak neki, amit ő teljesen egyedül ragasztott.